2012. november 1., csütörtök

Értékmérték

Elektroakusztikai (és egyébként) akusztikai eszököket tervezni, készíteni határtudomány. Hisz bármilyen gondos a tervezés és bármennyire akkurátus a mérés - mára már többnyire elfogadott tény - hogy a hangminőség mindezektől független is tud lenni. Ennek legfőbb oka, hogy a végeredmény megítélése szubjektív. Meghallgatjuk, tetszik, nem tetszik. Akik nem műszaki emberek, azoknak meg aztán tényleg tök mindegy mi van a dobozban.

Mondjuk lesz akinek hangra ez
jobban tetszik, mint ez.
Most azt tegyük félre mit érezhet a Levinson konstruktőr csapata (vagy kereskedője) mikor a fenti Gaincard-ot választják produktumukkal szemben - nagyjából azonos árban. Válasszuk inkább a vásárló szemszögét. Mert nem könnyú egy a fentihez hasonló döntést meghozni. Nem kis bátorság és anyagi háttér kell annak az elfogadásához, hogy a fenti esetben pénzünkért alig kapunk kézzel fogható "anyagot". Mert az mégis csak mérték. 23kg anyag. Azért az egy kicsit megnyugtató.

Mi történik akkor ha a vásárlói szemszögünket még tovább szűkítjük és megpróbáljuk - például - hazánk táján értelmezni a kérdést. Evidencia, hogy az anyagi háttér egészen másféleképpen értelmezhető, mint mondjuk tőlünk nyugatabbra. Amennyivel kevesebb a pénz annyival jobban meggondoljuk mire adjuk ki. A fenti példát nézve idehaza azt gondolom tényleg nagyon bátornak kell lenni, hogy a 47 Lab termékét válasszuk. Már ha a kg/forint értéket nézzük. De hát szerencsére ugye a hang számít, a személyes élmény.

De tegyük akkor fel magunknak a kérdést, hogy jut el egy érdeklődő addig, hogy elmegy meghallgatni egy készüléket? A jobbik eset ha a baráti társaságában található készülékeket hallgatja végig. Így elsődleges tapasztalásról beszélhetünk (ha nem is saját rendszerben). Gyakori másik eset, hogy a netet böngészve próbál információkat begyüjteni. Vajon jó a készülék? Ki szereti, miért szereti, ki nem, miért nem...és hát mit kapok a pénzemért. Véleményem szerint ezen az utóbbi ponton kezd sikamlóssá válni a történet. Amikor egy készüléket tulajdonképpen képek alapján ítélünk meg értékére. Mármint hogy az most átvágás-e ennyiért például. Mert ha mondjuk egy 500e Ft-os hangfalban nincsenek méregdrága alkatrészek a váltóban, akkor az lehúzás. Ha az oldala műanyagelem furnérozva, akkor az gagyi. Ugyan hangról senki nem beszél, értékről viszont igen.


Tapasztalatom ugyanis az, hogy a készülékek hangja nem csak a mérési eredményeivel nincs egyenes összefüggésben, de az se garantál feltétlen sikert, hogy teleszórják egzotikus, drága és/vagy sok alkatrésszel. A jó hanghoz sok minden kell de leginkább egy vízióval rendelkező tervező aki meg is hallgatja amit csinál és jó füle is van. Ez nagyon fontos. Ezért van az, hogy jó konstrüktőrök egyaránt készítenek jó készüléket tranzisztorból, FET-ekkel vagy csövekkel, kimenő trafóval, vagy anélkül. Hát mit garantál akkor itt az, hogy a váltóban az elektrolit kondit kicseréljük másmilyenre. (Leginkább azt, hogy másképpen fog szólni a készülék).

Ugyanakkor ezt a lovat a másik irányban is meg lehet ülni - mint gyártó. Ha telerakom minőségi alkatrészekkel a készülékem, akkor az már eleve ad neki egy autoritást. Hiszen a sokkal drágábakban sincs jobb, sőt! Hát nem megéri? Ebben a versenyben pedig Kína legyőzhetetlen. A gyártótechnológia náluk (mivel Európa majd mindent kitelepített), a munkaerő és az alkatrészek jó része (amit szintén ott gyártanak) pedig piszok olcsó.

A piac persze úgy működik, hogy megtalálja magának egymást az eladó és a vásárló és úgy érzem itt megtaláltatott hazánk. Kaphatunk pénzünkért sokat. Mármint alkatrészben, funérminőségben, súlyban, MKP kondenzátorban és vok méretű toroidtrafókban. Van minden ami kell. Sőt, sok van belőle. Félreértés ne essék, el tudom képzelni - sőt biztos így van - hogy kínában is vannak jó fülü konstruktőrők, de a korszellem kezd veszélyes irányba kanyarodni, ahol a készülékek az értékük és nem a hangjuk alapján kerülnek megítélésre. Nyersanyag/végfelhasználói ár, ha úgy tetszik. (Azt már tényleg csak zárójelben jegyzem meg, hogy a képlet fennmaradó részében nem csak kis- és nagyker, meg márkanév, meg miegymást kellene megfizetni, hanem a fejlesztést végző emberek bérét is. Ha pedig egy neves fejlesztő dolgozik sokáig egy készüléken, na az pénz. Lenne. Persze az autorouter-el tervezett és tökéletesen kivitelezett SMD nyák nem fog az ő hiányáról árulkodni.)

A kérdés csak az, hogy mikor leülünk zenét hallgatni este a kellemes félhomályban vajon mit számít, hogy mi van a készülékben?

Ezért szembemenve a Zietgeist-al én most csak annyit mondanék itt a blogomon: a fülünkre hallgassunk és merjünk bátrak is lenni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése