NemSonata

Na vajon miről lesz szó?

Biztos, mert ahogy hül az idő és nem lehet a kertben molyolni...a lényeg, hogy az jutott egyszer csak eszembe, hogy hány éves is lehet ez a kis Sonata? Tíz? Több? Külsőre hibátlan úgy a doboza, mint a membrán/membránszél, de vajon belül?

Először szét sem szedtem, csak úgy utántúrtam a neten, ez jött szembe. Innen már látni mi van benne. Két dolog lett világos 1) nem sok minden, ez jó 2) viszont van benne elektrolit kondi.

Na most a hangjának semmi baja nincs, de azért mégiscsak na...10 éves elektrolit kondival már műszakilag is illik foglalkozni. Mondják egyesek, meg kb. így is tanítják. Ezután az út már egyenes volt: szétszedtem a saját példányom (jól ugyanaz van benne, mint az idézett linken) és rendeltem új alkatrészeket. Egyébként nagyon könnyen szerelhető egy szerkezet.

Nem szerettem volna átesni a ló túloldalára, de azért 10Ft-os alkatrészt sem akartam belerakni, ha már kinyitom. Mivel eleve nem nagy értékben gondolkodtam nem is vágtam nagy nyomozásba, a Hifi Collective oldaláról választottam alkatrészeket, angliából postaköltséggel együtt volt kb. 5e a mutatvány. 5W-os Mundorf ellenállásból kettő, meg a két darab MCap MKP fóliakondi. Hogy miért pont ezek? Árban kb. jók voltak. Nem vártam eleve sokat a dologtól, az Alto-t is átkondiztam nem is olcsó kondikkal aztán nem is tudom hallottam-e egyáltalán valamit. Inkább tényleg csak karbantartás jelleggel szántam elvégezni a műveletet.

Pár kép ide a bejegyzés közepére...

Eredeti váltó

Baloldali eredeti elektrolit kondi értéke

És a jobb oldal

Új váltó

Ami érdekes volt, hogy ugyan mindkét régi kondi értéke elég rendesen eltér a gyári értéktől (3.3uF), de egymáshoz képest igen becsületesen együttvannak.

Na és hang?

Ahogy mondani szokás, a műtét sikerült, a beteg meghalt. Na, azért ennyire nem drámai a dolog, de ez esetben bizony igen jelentős változást eszközölt a hangban ez az összesen 4db alaktrész. Én nem számítottam erre semmiképpen. Október végén eszközöltem az átalakításokat, szóval üllepedik már egy ideje benne a dolog.

Nézzük csak, eredeti Sonata: játékos, kerek, de élő hang. Az az érzése van az embernek, hogy kb. mindegy mit kötök elé és hova dobom le, ebből zene fog jönni. Szerintem ezért nagyon szerethető. Megvannak a határai úgy a hangterjedelemben, mint hangerőben, nem is nehéz ezeket megtalálni, de nem is erről szól a történet. Mert ami van az egyben van és zenél. Amolyan egészségesen pozitív hozzáállása van. A kedve miatt csinál kedvet magához.

Ez most: megborult az egység. Bizonyos dolgokban óriásit (!) nőt. Lett mélysége a térnek, felbontás is egyel arréb ment, a magastartomány tisztább, útólag azt mondom az eredeti Sonata helyenként tud karcos lenni, ez tisztább és simább. De ez azt is jelenti, hogy belevág egy olyan játszmába, amit nem tud befejezni. Ezekhez a jellemőkhöz már hiányzik az összességében nagyfiúsabb megszólalás. (De akkor azt már valahogy úgy hívnák, hogy Audio Note K.) Meg úgy egyébként is válogatósabb lett valahogy az egész. Már nem érzem azt, hogy minden mindegy, jön majd úgy is a zene. Azt gondolom, ha nem a Model 5 meg a Shigaraki lenne előtte, lehet nem is működne a dolog semennyire. Márpedig ez az igény egy párezres hangfaltól kicsit - hogy is mondjam - nagyképű.

De a legnagyobb változás nem ezen a síkon történt. Ez a kis módosítás elgondolkoztatott...

Vannak azok a rendszerek, amelyek érzelmileg viszonylag közönyösek tudnak maradni, lehetnek akármilyen pontosak, hifi szempontból akár tökéletesek, nem mozgatnak meg semmit bennem.

Aztán jön az, amelyik képes elkapni, ha én is éppen úgy vagyok. Amikor egymásra talál a zene hangulata meg az enyém, akkor van valamiféle "összeborulás", valami plusz. Ilyenkor viszhangra találnak a zene érzelmi üzenetei, elmeregenk rajta, érzem, szinte ott van a levegőben miről is van szó. Ha mondjuk komorabb a zene, akkor belekomorulok én is, ha vidámabb jár a lábam a ritmusra és közben megszűnik az idő. Frissebbnek érzem magam zenehallgatás után, mint előtte, élményeket kapok. Ezt tudta az eredeti Sonata-val a rendszerem.

Ez most mást csinál. Ha úgy van és egymásra talál a zene üzenete az én hangulatommal, akkor valami más történik. Nem elmerengek a dolgon, nem belekomorulok, vagy éppen jobb kedvem lesz, hanem - nem tudom másképp írni - áttelepszik rám az érzés. És az egész olyan ártalmatlanul indul, szinte észre sem vehető az elején. Példának okáért régebbi Hiperkarma lemezt hallgattam (kívülről tudom oda-vissza) és azon kapom magam, hogy ülök és bambulok és rajtam van, bennem van a Bérczesi Robi zazasága, fájdalma és pörgése és egyáltalán az az egész milliő, amit vele a kábítószerek csináltak. Egyik pillanatban még magamban dudolásztam a számot, aztán bammm. Nézek ki a fejemből, szól a zene és nem kívülről szemlélem a dolgot, hanem bennem van. Ilyesztő tud lenni na. Egyébként (ez lehet már csak miattam van), de sajna egyelőre inkább csak "negatív" irányban akaszkodott így belém a rendszer, de úgy viszont már többször is. Még egy simára koptatott DM lemez is képes ilyesmire.

Van egyébként még egy szint. Amikor már nem kell olyan hangulatban lenned. Olyankor azt csinál veled a rendszer, amit akar, illetve amit a zene akar. Kevés ilyen élményem volt. A nagy FAL hangal, amikor már fel-le mászkáltam a Kürthy Tominál a szobában...berakott valami világvége zenét és agyon akart nyomni. Rohadt jól szólt, pszichikailag volt nehéz elviselnem. Meg az Avantgarde tölcsérek tudják ezt és nagy Note rendszerből is hallottam. Ja, meg a Konus Essence. De az nem minden zenén, csak ami ment neki. Aztán ennyi. Vonz is a dolog, mert szerintem ez a high-end lényege (nekem), de hogy végül is jó-e egy ilyennel együtt élni, azt (még) nem tudom. Majd egyszer kiderül.

Visszatérve a bejegyzéshez...én ezek alapján nem ajánlom, hogy bárki beletúrjon a Sonata-ba (például abba, mert most arról írok, de egyébként is). Én hagyom így, mert nyitott egy furi kémlelőlyukat a nagyfiúk világába és ez nekem tetszik. Én eleve erre mennék. De hifis szempontból inkább csak az van, hogy elborult az egyensúly és az örök jókedv is már a múlté...

JPW Sonata

Névelő

Mióta is van nálam a Sonata? Valamikor nyár elején került hozzám. Története szerint nem magamnak vettem, hanem egy hifi-vel ismerkedni vágyó kollégámnak. Bár drágább hangfalat keresett én csak rábeszéltem erre a filléres apróságra, mondván pont jó lesz a hobbival való ismerkedéshez. Mondhatni tévedtem, mostanra már tisztán látom, hogy a legritkább esetben "ismerkedő" hangfal a Sonata. Éppen ellenkezőleg, de ennyire ne szaladjunk előre...

A történet úgy folytatódott, hogy a kollégának a Sonata hangja "kicsi" lett. Némi tanácstalanság után - nem tudtam magam rávenni, hogy csimm-bumm kommersz hifit ajánlak, holott tudtam, hogy első bikkre tetszene a delikvensnek - elvittem ismerkedésre a saját Quad hangfalaimat. 100-150e közötti sávban 3 hét aktív piaci kutatás után sem találtam semmit, amit őszinte szívvel ajánlatni tudtam volna. Ez is érdekes...Végül soha nem jött már haza a Quad. Nyílván nem volt pisztoly szorítva a halántékomhoz és elsőre párom is nagyon furálta, hogy megválok tőlük. Tervem se volt mi lesz helyettük. Hogy akkor mégis miért? Egyrészt épp eleget hallgattam ahhoz tölcséreket, hogy soha többet nem tudtam utána úgy élvezni a Quad-ot, mint előtte, másrészt örültem, hogy jó helyre kerül.

Annyit még megígértem, hogy segítek eladni a Sonata-kat, hiszen az én tanácsomra vettük és feleslegessé vált.

Addig is, míg eladom, gondoltam elhozom, pötyögjön nálam, míg kitalálom merre tovább. Volt már nálam, igaz csak rövid ideig. Nagyjából tudtam mire számítsak.

Alany

Mit is lehetne még írni ezekről a törpékről? Némi áttekintésnek ajánlom ear és a halfnote bejegyzéseit. Az első darab hozzám is ear jóvoltából került meghallgatásra. Úgyhogy akkor ezt a részt nem is erőltetném, jöjjön a szubjektum...

Illetve még előtte mégis valami. Sosem volt még monitor hangfalam, csak állók. Így aztán állványom se volt. Végül gyártattam magamnak egyet idehaza. HubAudio fantázianév alatt lehet megtalálni a lehetőséget. Kell egy kis idő, míg elkészül, de a végeredmény egy precízen megmunkált, mutatós termék. Színvilágba kicsit illesztettem is a szobához. Öszeszerelés után feltöltöttem kvarchomokkal, a tüskéivel kis márványlapokon ácsorog,  a Sonata és az állvány között pedig kis gumi talpacskák vannak.

Alaposan csomagolt postássúlyzó

Hifi IKEA

Állítmány

Ez a rész ott folytatódik, hogy hozzám került a hangfalka addig míg alapon. Állványom sincs, csak ledobom megint az IKEA Expedit sarkára. Ezúttal Daruma nincs alá, mint a múltkor, a Quad CD helyett a Shigaraki adja a ritmust és a 47 Lab kábelezés se volt még első találkozásunkkor. Mondhatnám,  ilyen se sűrűn van, hogy ilyen elektronikák végére ennyire olcsó hangfal kerüljön. A helyzet azonban az, hogy szokott a Sonata ilyen leosztásba kerülni máshol is. Lemez fel és zene. Lemegy a lemez és jó. Jó, mert nyitott, vidám, élő, pörög és mégis nyugodt. Nem zavar a basszus sem, nekem nem kevés. Elmeséli amit el kell. Tudom, hogy szerzek alá állványt, de kicsit tartok tőle, hogy csak a fal közelisége, a kissé beszorított elhelyezés miatt van ilyen hajtós mélye. Félek kilúgozza majd az állvány és elveszik belőle a dög, ami most megvan benne. Viszont nagyobb hangerőn egyértelmű a stabil, rezgésmentes állvány hiánya, kenődik, kicsit búg a hang. De majd 3 hétig így hallgatom és jó.

Állvány megjön, összeszerel, feltölt, berak...Dög maradt, viszont tényleg tisztult a hangkép. De ennél fontosabb is történik. Aurája lett a hangnak. Legutóbb ilyen a teljes Quad rendszernek volt. Nem tudom pontosan megfogalmazni mi ez, vagy mitől van, de van. Persze, kell hozzá, hogy a hangkép stabil legyen, hogy a csendből szólaljanak meg a hangok, hogy a lecsengések természetesek legyek, hogy legyen attack és drive. De közben meg mégse elegek ezek, vagy tetszőleges további hifis paraméterek. A jelenlétérzetre se tudnám fogni a dolgot, nem az a lényeg, hogy itt van a szobámban éreztre az előadó (bár tud ilyet is, ha olyan a felvétel), inkább talán a zene egy más síkjának a kommunikációjáról szól a dolog. Egyfajta lebegés veszi körül az egész reprodukciót, valahogy elvisz valahova a rendszer, egészen közel a zenéhez. Hangsúlyoznám, ennek semmi köze a hifihez és szerintem nem is mindenki hallja ezt (esetleg tanulni kell?). A Quad rednszer tudta ezt, bár egyfajta sajátságos ízzel, de tudta. Reméltem, akkoriban, hogy akik nálam meghallgatják szintén hallják majd. Talán egy ha. Pedig van a dolog, egyértelműen hallom azt is, mikor megvan és azt is, mikor nincs. Mondhatni ez alapján minősítek már hangot. A mostani rendszer tudja - aminek nagyon örülök! - ugyanakkor sokkal kevésbé rendelkezik saját 'ízzel", mint a Quad rendszer. Egyértelműen felnőttebb hang.

Aztán még nagyon élvezhető, hogy megcsodálhatók, izlelgethetők a felvételek sajátosságai. Bámulatos kötéltánc, hogy van a rendszernek egy talicskányi felbontása (érzésem szerint ezt adja az elekronika) és közben mégsem fordul át túl analítíkussá a dolog, szórakoztató, élvezetes marad a produkció (ez meg a Sonata).

Tovább a Model 5-öt a tölcséren kívül még nem hallottam ilyen jól szólni hangfallal. Ezen azért filóztam egy kört miért lehet ez. Arra lyukadtam ki, hogy a Model 5-öt olyan hangfalakhoz tervezték, amelyeknek tulajdonképpen nincs "dobozuk". Az AZ-3-at nagyon bebúgatta, útólag azt mondom még a Quad-ot is valamennyira. A Sonata-nak ugyan van doboza, de borzasztó pici és zárt. Bírnak egymással és szépen átjön a Model5 erőssége is.

Maradt a Sonata-nak azon tulajdonsága is, hogy valahogy majd' minden zenét képes lejátszani. A Prodigy Poison című mulatósát csak provkációból raktam fel és én lepődtem meg a legjobban mekkorát szeletelt meg fenyegetett a rendszer. A nagyon sűrű, nagy volumenű zenékkel persze bajba lehet hozni, de még ott is oly szerethetően vérzik el a rendszer, hogy kicsit lejjebb tekerve a hangerőt azért csak van kedvünk meghallgatni a lemezt. Persze, az az adernalin löket nem lesz meg, mint a tölcséreknél.

Felkíállítójel

Úgyhogy most ez van. Bajban vagyok ezzel a hifi hobbival, mert ha nem - már párdon - a farokméregetés oldaláról közelítem meg a kérdést, akkor kész a dolog. Hónapok óta ülök le elégedetten a rendszer elé. Általában késő este és nem is vagyok biztos benne, hogy egy nagyobb hang jót tenne a fejemnek. Ez a rendszer szinte üdítő, kis hangerőn is egy élmény. Kilőttem magamnak a tölcsért célnak, erre épült az egész rendszer. Van még kb. 2 évem addig, míg nyugodt szívvel adom ki egy tölcsér árát, nem csak hifi van a világon. Aztán addig még meglátom. De most nem is rohannék hírtelen sehova, hadd szóljon a zene!

No comment...

Avantgarde Acoustic Solo

A Shigaraki erősítő után az ünnepek másik vendégszereplője.  7 estét és nappalt volt nálam, ismét vételi lehetőség nélkül, ismét kíváncsiság végett. Ketten fogtunk össze egy hobbitárssal, hogy 400km-ről idekerüljenek. Mondanom sem kell órási köszönet a tulajdonosnak, hogy volt bizodalma kölcsönadni!

Dilemmák

Nem szeretek a bizonytalan jövőről, sem vágyakról írgatni, de azért annyit megengedek magamnak, többször megfordult már a fejemben, hogy én egy napon szeretnék Avantgarde tölcséreket. Részben ezért is lett a Model 5, amolyan első lépésnek. De melyiket? Uno, Duo, ezek persze szimpatikusak. Hallottam is párat, utánuk is olvastam sokat. Főleg az audiogon fórumait bújtam. Pár dolog világos lett böngészés közben, amit azért amúgy is sejtettem, tudtam:

- rendkívül érzékenyek az eléjük kötött elektronikára, kábelezésre. Trio-ról írták ugyan, de általában jellemző az AA tölcsérekre: "a legjobb 10 rendszer végén amit valaha hallottam Trio volt. És a 10 legrosszabbén is."
- nagyon időigényes feladat belőni a mélyszekciót a tölcsérekkel. Akad olyan, akinek ez sosem jön össze
- Uno/Duo esetén legalább 3 méter hallgatási távolság kell, hogy a két tölcsér hangja összeálljon és ne külön-külön halljuk őket. Ez nem saját tapasztalat, az audiogon-on rendszeresen írogat egy volt AA kereskedő, aki rengeteg rendszert állított be a legkülönfélébb helyeken. Ő konzekvensen ezt képviseli
- Amennyiben minden stimmel az Avantgarde a legjobb hangok között van, amit pénzért meg lehet kapni

Ha kicsit eljátszanék a gondolattal, hogy valójában vehetek-e magamnak egy Uno-t, vagy egy Duo-t, arra jutok, hogy elektronikai oldalról nyugodt vagyok a Shigaraki CD, Model 5 kombóval. A beállításokat illetően csak találgatni tudok, amíg nem az én szobámban próbálgatom, de például a 3 méteres hallgatási távolság éppcsak teljesülni tud nálam. Hosszú falon hallgatom a rendszert, így a szoba keresztben 4,85 méter. A Quad hangfalak eleje 130cm-re van a hátsó faltól, attól a fülem a fotelben kb. 270cm-re és így marad mögöttem kb. 80 cm. Ez így jó is, de látszik, hogy a 3 méter éppen nincsen meg. Valamint egy Uno/Dou bizony sokkal mélyebb hangfal is a pici Quad-nál, még többet megesznek a szobából. Ezek a dilemmák azért nagyon fontosak számomra, mert új Uno/Duo-t biztos nem fogok tudni megengedni magamnak, használtat talán, éppen, évek múlva. Ilyenkor pedig - főleg ha külföldről vásárol az ember - nehéz megoldani, hogy vásárlás előtt saját szobájában csak próbára meghallgassa az árut. Az meg nem lenne kellemes élmény, hogy megveszem és az első nap világos lesz, hogy kicsi a hely.

És itt jön képbe a Solo. Mert:

- Bele van építve szinte minden elektronika, lévén aktív hangfal. XLR bemenetén keresztül kéri a jelet és köszöni meg is van.
- A többi tölcsérhez képest kompakt, kicsi és ami legfontosabb, a két hangszórója szinte pontszerű hangforrásként működik. Itt tuti nincs tölcsérintegrációval gond.
- Ráadásul igen érdekes benne, hogy a mélyközép hangszóró is egy tölcsérben ül. Ebből a szempontból tisztább a koncepció, mint egy Uno/Duo, ahol a mélyek különálló aktív szubot kaptak. Nem mondom, hogy kapásból jobb is, de tuti egységes lesz a hang és a mély is élvezheti a tölcsérek előnyét (érzékenység, ebből következően pedig alacsony torzítás és dinamika)

De azt gondolom elég már a sok felvezetőből, milyen a hang?

Supernatural

Hogy a végén kezdjem, mióta belekeveredtem ebbe a hobbiba foglalkoztat egy kérdés. Van olyan, hogy high-end? Azaz számomra, aminek én szeretném érteni: van olyan, hogy egy rendszer átlép a hifizés küszöbén és valóban, kikerülhetetlenül és félremagyarázhatatlanul többet nyújt, mint mély/közép/magas, tér, stb...Képes-e egy rendszer elmondani magát a zenét? Ahogy mondani szoktam, ha van Isten, akkor annak a földi megjelenési formája leginkább a művészetek és azon belül legerősebben a zene. (Mivelhát a művészetek képesek olyan élményeket okozni, amelyek nem valós megélt tapasztalatok váltanak ki, úgy élünk át valamit, hogy arra priori a "való" világban nem volt módunk. Ez pedig maga a transzcendentális élmény). Szóval tud-e egy rendszer ezen a nyelven beszélni?

Természetesen kaptam erős utalásokat. Egyrészről egy gyengébb rendszer is képes hozzá éppen passzoló zenékkel belekapni ebbe a dologba, érezni is egyből, hogy hoppá, most történt valami. De csak néha-néha. Szeretném remélni, hogy a legtöbb hifistát ezek az élmények hajtják előre, ennek a kiteljesülését keresik. Aztán mind az Analog Voice-nál, mind az Analog Audio-nál tett látogatásaim is ebben erősítettek meg. Meg hát ki ne felejtsem az ős katalizárot, a Konus Audio Essence hangfalat, amit 10-en pár éve hallottam, de azóta itt a fejemben az a hang, az az élmény.

De mégis más az, mikor alkalmam lesz egy ilyen rendszerrel egy kicsit együttélni. Mert a Solo ebben a rendszerben, az én szobámban bizony tudta ezt. Kikerülhetetlenül, minden nap és minden lemezzel, még azzal is, amivel nem szólt jól. És pont ez az utolsó tagmondat jelzi leginkább, hogy már nem hifiről beszélünk. Mert a rendszer átlépett a mély/közép/magas/felbontás/tér kérdésein. Tulajdonképpen itt abba is hagyhatnám ezt a bejegyzést, mert a lényeget el is mondtam.

Egy-két mondatot azonban mégis, a hifi köznyelvén is. A Solo teljes értékű hangafal, nem egy effekt hangszóró, bár a gyártója részben házimozi szatelitnek gyártotta, amíg gyártotta. Erre csak annyi tudok mondani, hogy szóhoz sem jutok, ez akkora overkill. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy soha, egyszer sem mozdult akkorát a mélyközép membrán, hogy az szemmel látható lett volna. Ennek következtében mélytartománya valószínűtlenül tisztán, gyorsan és élethűen szól. De ami a legfontosabb, hogy élő hangot csinál. Leginkább azért, mert sebességben, dinamikában mindent állva hagy, ami egy dobozzal, meg abba épített membránokkal operál (Nyílván ezt azokra a hangfalakra tudom érteni, amiket ismerek). Óriási jelenlét érzete van, szerintem ebből fakad a mágiája. Erre talán legjobb példa, hogy az ünnepek alatt egy projektor is kiegészítette esténként a rendszert, természetesen ilyenkor is a Solo adta a hangot. Párom először pont így, filmnézés közben hallotta a Solo-kat. Szóval leültünk, indul a film, ami egy vígjáték. Így ennek megfelelően kezdésnek a feliratok alatt egy kicsit pörgősebb, vidámabb élőzeneféleség megy aláfestésnek. Eközben pedig New York-ról pörögnek életképek, hogy kicsit képbe kerüljön (jáj, de szar szóvicc) a néző, hol is fog játszódni a film. E helyett egyszer csak azt mondja párom: "De fura. Most először élem azt át, hogy nézek egy majd 2 méteres mozgó képet és nem azt látom, amit a falon megy, hanem a koncertet, ami szól". Hát ennyire élő. Meg annyira, hogy a film után további 2 és fél órát ragadunk fent zenét hallgatni, hajnali kettőig. Párom mérlegelni kezdi hogyan tudnánk valahogy részletre megvenni, én mondogatom neki, hogy most sajnos sehogy. És tényleg sajnálom és azon tűnődöm, hogy ezek a beszélgetések nem fordított szereposztásban szoktak zajlani?

Ennyi.