2015. augusztus 30., vasárnap

Shigamlós történet

A bejegyzés oka rögtön az első napra vezethető vissza, mikor hazavittem a Shigaraki CD játszót. Mivel éppen nem sokkal előtte szereztem be Best of Nick Cave lemezem, gondoltam kezdjünk is azzal. Végre nem kell a köhögő Quad CD-vel szenvednem. Ugrás a 7-es számra - Into My Arms - (ez meg a Mercy Seat a kedvencem) és putty. Ugrált a szám, nem bírt vele a CD játszó. Az első szám, amit feltettem... Aztán tettem fel több lemezt és számot (azóta ugye folyamatosan), de egyetlen egy más esetben sem volt baj. Mennyire erre az esély?

Sebaj, ilyenre háklis vagyok, így mégse maradhat. De mi lehet a baj? Érdemes egy fejcserével kezdeni, hiszen egy demo készüléket vettem, volt benne tehát már km mikor hozzám került.

Szétnéztem a neten mi kell bele, pl itt meg itt. Meg is tudtam, hogy Sanyo gyártmányú SFP-101N 16P típusú fej kell nekem. Külön kiemelik a fontosságát, hogy figyeljünk, mert van 15P és 16P, utóbbi kell!

Fejet cserélni a Shigarakiban egyébként szerintem valamivel könnyebb, mint analóg lemezjátszóban tűt. (Az egyetlen, amire figyelni kell, hogy az ESD védelemet oldjuk a fejeken).

Hogy ne odaázzam a történet csattanóját, most van egy ilyen gyűjteményem:
Ez így együtt mondjuk egy finom vacsora ára - nem túl drágán mérik őket
Először vettem egy darabot az Amazon-ról. Csere, semmi, meg se mukkant. Régi vissza, úgy megy. Aztán idő múlva egy német specialista cégtől vettem egy Mechanikát fejjel, meg natúrba még egy fejet. Ugyanez. Nem és nem. De azért az feltűnt, hogy mindegyik fej - hiába ugyanaz a jelölés, gyártó (elvileg), picit más.
Jobbra az eredeti
Most is
Illetve a sokadik csere után egyszer csak megszűnt működni a CD a régi fejjel is. No, itt már mérges lettem (meg óvatosabb is). Arra gondoltam hiába figyeltem nagyon, kinyírtam az eredeti fejet egy rossz érintéssel (nagyon érzékenyek ESD-re).

Visszavonulót kellett fújni, hívtam Kürthy Tomit az Analog Audio-tól, hogy hát ez van. Kaptam egy kisebb fejmosást (persze jogosan) minek nyúlkálok én ilyen dolgoba, de elkezdtük intézni a javítást. Végül kiderült, hogy nem zúztam le a fejet, csak a kábele nem bírta a sok ki-be csatlakozást és megtört, azt kellett cserélni. 

CD vissza, működik, de ugye maradt az eredeti fej. Mert hogy megnézték is jó az. "Into My Arms" meg továbbra sincs.

CD megint vissza - nekem új fej kell, ha már elkezdtem végigmegyek az úton. Lett bele új fej is. Olyan nevetséges áron, hogy majdnem csuklottam, mikor megtudtam az árát. Kár volt köröket futni maszekba (tanulság 1).

Viszont "Into My Arms" új fejjel se sikerül. Gyorsan belöktük a lemezt a Midnight Blue CD játszóba is, ott okés. Szóval megtudtam, hogy a fejnek tényleg nem volt gondja (tanulság 2). Hogy pont ezzel a számmal mi a baja, azt meg mostanáig sem tudom.

De a legnagyobb tanulság, hogy ne higyjünk el mindent, amit a neten olvasunk. (Ugye érezzük a helyzetkomikumot :) Nézzük csak mit látunk:
Balra a nyerő, a többi nem jó
15-Pin. Nem 16. Minden tökéletesen beköthető, szerelésnél nem tűnik fel a különbség. Csak éppen nem működik. Szóval klónokba, miegymásba lehet jó a 16P, eredeti Shigaraki-ban meg 15P kell (tanulság 3). Nehéz is lett volna nyerni.

Mivel az új fejet is mechanikával együtt kaptam, ezért most lett már két mechanikám is. Még több tartalék alkatrész. Annyira azonban mégsem egyszerű a helyzet, méghozzá ezért:

Shigaraki ugyanis minimum kétféle leszorítóval is rendelkezik. Nekem a fémmentes, esztergált műanyag van. Ezt fel-le szerelni a motor tengelyéről nem is olyan triviális, ráadásul a pozíció nagyon fontos, hiszen a fej-lemez távolságot is meghatározza. Én nem fogom megpróbálni (tanulság 4).

Zárószónak meg talán annyit, hogy egyszer még amiatt az egy darab fránya szám miatt fogok új CD-t venni. De előbb még veszek egy másikat abból a kiadványból, az azért olcsóbb :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése